News
Az athéni központú, nemzetközi bűnszervezet nyolc, főként pakisztáni, iráni és török állampolgárságú tagját tartóztatták le.
Az amerikai elnök a hónap elején a NATO főtitkár, Mark Rutte washingtoni látogatása alatt jelentette be, hogy 50 napos moratóriumot adott az orosz vezetésnek, hogy az tűzszüneti megállapodást kössön U ...
Londonban négyszer annyiba kerülnek az albérletek, mint Budapesten, az áremelkedés pedig Lisszabonban és Prágában is jóval ...
A baleset az ország délnyugati részén, Riedlingen közelében vasárnap éjjel. A regionális szerelvény két kocsija kisiklott és ...
Az amerikai elnök felszólította a Hamászt, hogy adja vissza a túszokat és a foglyokat, Izraelt pedig arra, hogy hozzon ...
Kevés és rossz riasztás ment ki és nem megfelelő időben. A Google ezzel együtt megjegyzi, hogy a rendszerüket használni opcionális, és semmiképpen sem sorolhatóak a nemzeti előrehjelző-rendszerek eléb ...
Az Egyesült Államok és Kína vezető gazdasági tisztviselői hétfőn Stockholmban folytatják a tárgyalásokat, hogy megpróbálják elkerülni a világ két vezető gazdasága közötti kereskedelmi háborút. A közve ...
Mindkét országban már eddig több ezer hektárnyi terület és lakóépületek tucatjai váltak a lángok martalékává. #EuropeNews ...
A -90 kilós súlycsoport döntőjében a japán Riku Okada az üzbég Umar Bozorov ellen egy jukó után ipponnal győzött, így ő lett ...
Az izraeli haditengerészet kommandósai a Handala nevű hajót az asdódi kikötőbe irányították, a palesztinpárti aktivisták ...
Az ukrán védelmi erők képtelenek visszafoglalni az egykor népszerű Azovi-tengeri üdülőhelyeket, mert a fő stratégiai cél még mindig az ország belsejének védelme.
Az Aeroflot hétfőn kénytelen volt több tucat járatát törölnie, miután állítása szerint meghibásodtak az információs rendszerei. Két hackercsoport azonban közölte, hogy a cég ellen ők követtek el kiber ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results